Az Isteni dicsőség megnyilvánulásának hatása | World Challenge

Az Isteni dicsőség megnyilvánulásának hatása

David Wilkerson
June 21, 1999

A Szentírás világosan érthetővé teszi, hogy az, aki igazán hisz Jézusban, meg fogja érteni az isteni dicsőség jelentését. Az Úr feltárja az Ő Dicsőségét mindazoknak, akik Őt szüntelenül keresik. Továbbá hiszem, hogy a jövendő veszélyes időkben Isten dicsőségének megismerése és megértése erőt fog adni az Övéinek. "… aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek között" (Apostolok Csel. 20:32).

Ellentétben egyes keresztények meggyőződésével, Isten dicsősége nem valamilyen fizikai megnyilvánulás. Nem egy eksztatikus érzés a hivőkben, ugyancsak nem valami természetfeletti fénylés vagy angyali ragyogás; Isten dicsősége az Ő természetének és tulajdonságainak megnyilvánulása.

Az Igében Isten saját maga ad egy meghatározást az Ő dicsőségének. Ezért mikor mi imádkozunk; " Uram kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet", mi ténylegesen azt kérjük; Atyám, nyilvánítsd meg magad nekem, hogy ki is vagy?" Ha az Úr erre válaszol, csakis az Ő akarata szerinti megnyilvánulás lesz a válasz, vagyis amint Önmagát akarja megismertetni velünk.

Ezt legjobban a Mózessel történtek demonstrálják. Az Úr Mózest küldte, hogy kivezesse az Izraelitákat (Egyiptomból) anélkül, hogy kinyilvánította volna Önmagát, hogy ki is Izráel Istene? Az Úr csak azt mondta; "Menj, és mond, hogy a "VAGYOK" küldött téged." De nem magyarázta meg Mózesnek, hogy ki ez a "VAGYOK"? Azt hiszem, ezért kiáltott fel Mózes; "…kérlek Uram, mutasd meg a te dicsőségedet!" Mózes, sóvárgó éhséggel és szomjúsággal akarta tudni, hogy ki ez a "VAGYOK", mi is a természete, karaktere? És az Úr válaszolt Mózes imádságára. Először is azt parancsolta, hogy Mózes álljon a kőszikla hasadékába. Míg Mózes várt Isten Dicsőségének megjelenésére, sem vihart, sem villámlást, sem földrengést nem tapasztalt, hanem Isten dicsősége "egyszerűen" nyilvánult meg. "És az Úr elvonulva őelőtte kiáltott: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságát a fiakban és a fiak fiaiban harmad és negyed íziglen" (Mózes II. 34:6-7).

Az Úr céltudatosan nyilvánítja ki az Ő hatalmát vagy dicsőségét. Mi volt a cél ebben az esetben? Bizonyosan nem az, hogy Mózesnek adjon egy elragadtatott percet vagy egy örökséget, amit később gyermekeinek és unokáinak elmondhat! Nem! Isten megengedte, hogy Mózes lássa az Ő dicsőségét, hogy ez által megváltozhasson. És ez manapság reánk is vonatkozik. Isten az Ő dicsőségét kinyilvánítja, hogy annak látásával és megértésével mi is az Ő képmására változzunk át.

Ma, Jézus Krisztus Istennek egy tökéletes képmása. Mikor a mi Urunk testté lett, ez a Mennyei Atya irgalmasságának, kegyelmének és jóságának, ugyancsak készséges megbocsátásának teljes megnyilvánulása lett. Isten az Ő teljes természetét és mivoltát Jézus Krisztusban nyilvánította ki. És most az Ő dicsőségének megnyilvánulása számunkra azt jelenti, hogy mi is Krisztus képmására változzunk át.

Pál Apostol jól megértette az Isteni dicsőségnek hatását azon, akinek ez ki lett nyilvánítva. Ő látta, hogy ez egy olyan erő, ami megváltoztatja azt, akit megérint és forradalmi változást hoz Krisztus követőinek életében. "Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélve, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről, dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Szellemétől. " (II Korinthusbeliek. 3:18)

Pál mondja; "Ha egyszer Isten dicsősége megnyilvánul számunkra - az Ő szeretete, irgalma, kegyelme, türelmessége és bocsánatadó készsége - a Szent Lélek folytatólagosan fogja szemünket nyitva tartani Isten természetének és tulajdonságainak megértésére."

Pál még ennél is erősebben kijelenti; "Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a Dicsőségnek Atyja adja néktek a bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében; És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége, dicsőségének gazdagsága a szentek között" (Efézusbeliek 1:17-18).

Szeretteim, Isten azt akarja mondani nekünk, hogy; "Mózes megértette, hogy mi az Én dicsőségem, most ti is értsétek meg. Ki akarom nyitni a szemeteket az Én Szent Szellemem által, hogy megmutathassam, hogy Én ki vagyok, hogy Én nemcsak a harag és ítélet Istene vagyok, hanem ugyancsak a szereteté!" - "Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; A szeretetben meggyökerezve és alapot véve, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának. És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig" (Efézusbeliek 3:17-19).

Pál azt mondja: "Isten dicsőségének ez a megnyilvánulása legyen olyan valódi számotokra, hogy abban ti teljesen meg legyetek gyökerezve és alapozva. Addig, amíg Krisztus dicsőségének látomása robbanásszerűen valósággá nem válik bennetek és nem lesz ott életetekben, addig azt fáradhatatlanul keressétek, tanulmányozzátok, igényeljétek! Amint az Igében maradtok, kutatva, keresve a Dicsőség megnyilvánulását; változni fogtok, "dicsőségről, dicsőségre!" "Annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban…" (21-ik vers).

Mikor Mózes megértette ezt az isteni dicsőséget; Isten jóságos, szerető, gondoskodó kegyelmes, bocsánatadó mivoltát, hirtelen térdre esve imádta Őt; “Mózes nagy sietséggel földre borult és lehajtotta fejét” (II Mózes 34:8).

Isten természetének megnyilvánulása elárasztotta ezt az embert. Látta, hogy milyen kegyelemteljes és türelmes Isten az Ő gyermekeivel; nyakas bálványimádókkal, kik fájdalmat okoztak neki. Mózes ujjongva kirohant a szikla mögül és földre borulva imádta Istent!

Itt azt fontos megjegyezni, hogy ez volt az első említés Mózes Isten-imádásáról. Ezelőtt Mózes imádkozott, közbenjárt, sírt és könyörgött Istenhez Izráelért, szemközt beszélgetve vele. Halljuk őt énekelni győzedelmesen a Vörös Tenger partján. Halljuk őt mikor hívja Istent a Marah keserű vizénél és halljuk őt Refidimnél keservesen sírni, mikor az Izráeliták meg akarták őt kövezni, mert nem volt innivaló vizük. De ez volt az első eset, mikor Mózes “imádta Istent”.

Az valóban lehetséges, hogy valaki egy “közbenjáró imaharcos”, de nem egy istenimádó. Tud imádkozni a meg nem tért gyermekeiért, az egyház szükségleteiért, lehet szent és alázatos, míg kutatja az Isten szívét terhelő dolgokat, de mégsem egy igazi istenimádó!

Nem akarom sokasítani az elméleteket, hogy hogyan kell imádni Istent, már túl sok könyvet adtak ki különböző imádási technikákról. Röviden csak azt szeretném mondani: Imádást, Isten imádását nem lehet megtanulni! Ez egy öntudatlan kitörése a léleknek, “kirobbanás” egy olyan szívből, ami Isten dicsőségének megnyilvánulásával, és az Ő hihetetlen irántunk való szeretetével van elárasztva.

Imádás az egy hálával telt felelet, felismerve, hogy réges régen el kellett volna pusztulnunk bűneink miatt, Isten haragját magunkra vonva hibáinkért, bukásainkért, ehelyett Isten egy erőteljes megnyilvánulással szól hozzánk; ”Én még mindig szeretlek téged!”

Ezen a ponton Mózes már nem könyörög Istenhez a bűnös Izráelért. Nem kér útmutatást. Nem kiált fel egy felszabadító csodáért vagy erőért, vagy bölcsességért, csak hihetetlen csodálattal áll az Isteni Dicsőség megnyilvánulása előtt!

Mikor Mózes “kikönyörögte” Istentől hogy ne pusztítsa el őket az aranyborjú imádása miatt; valószínűleg azt gondolta: ”Hogyan fogom én ezt a népet összetartani? Mennyi ideig fogja Isten eltűrni titkos vágyaikat és panaszkodásaikat? Mikor fog Isten türelme elfogyni?

Majdnem úgy néz ki, hogy ekkor Mózes könyörgése Izráelért részvét teljesebb volt, mint Istené, de az igazság az, hogy Isten nem tervezte ennek a népnek elpusztítását, valóban emlékezetében voltak mindazok az ígéretek, amiket később meg is adott nekik.

Nem! Ez Mózesnek egy úgynevezett “kegyelem-vizsga” volt. Az Úr azt kérdezte szolgájától: “Hogyan fogsz engem képviselni a népem előtt? Mint egy bosszúálló, bírálattal telt Isten? Nem! Én mindig kegyelmes, türelmes, megbocsátásra készen álló vagyok az én népem felé”.

Itt volt a “megnyilvánulás!”, és Mózes szíve megkönnyebbült. Míg Istent imádta, kezdte szívből hinni azt, amit Isten kinyilvánított neki dicsősége által; “Isten kegyelme velünk lesz, Ő türelmes és megbocsát nekünk. Micsoda dicsőség ez, micsoda megnyugtatás, micsoda remény!”

Azonnal Mózes imádkozni kezdett; “És monda: Uram, ha előtted kedvet találtam, kérlek járjon az Úr velünk; mert keménynyakú nép ez! Kegyelmezz a mi vétkeinkért és gonoszságunkért, és fogadj minket örökségeddé!” ( Mózes II 34:9)

Ez a rész világosan bizonyítja, hogy Isten dicsőségének kinyilvánítása egy lényeges része Isten imádásának.

Isten dicsőségének megnyilvánulása, megértése kell hogy a “szökőkútja” legyen az Isteni imádásnak: kitartóan kell vallanunk; “Uram, én jól tudom, hogy Te szent és igazságos vagy és nem hunyod be szemed bűneim előtt, de én megértettem a Te dicsőséged mivoltát és tudom, hogy nem akarsz engem elpusztítani, Te nem ítélsz el engem míg küzdök, ellenkezőleg, türelemmel és béketűréssel állsz mellettem."

A múltban, lelkészi munkálkodásom folyamán ellenségeim támadásai árasztottak el engem. Ezekben az időkben úgy éreztem, hogy az Úr fegyelmezése volt rajtam, mintha hátam bottal verte volna. Különösen emlékszek egy időszakra, mikor minden oldalról “lekicsinylés” áradt felém. Lelkészek kérdezték: “ Dávid, igazak ezek a dolgok amiket hallunk rólad? Honnan erednek ezek a kérdéses dolgok; az ördögtől vagy Isten próbál valamit mondani neked?”

Maga a kérdés is sértett! Egy idő után az ez által okozott fájdalom teljesen letört engem. Ezek a “belső” harcok fizikailag teljesen kimerítettek, ezért arra a pontra jutottam, hogy nem akartam prédikálni többet. Egyik reggel a feleségemnek szó szerint ki kellett engem húznia a dolgozószobámban lévő székemből és félúton templomba menve mondtam neki, hogy nem tudom lelkészi munkám tovább folytatni. Képtelen vagyok az istentisztelet alatt szembenézni egyesekkel, akik talán nem hisznek többé az én őszinteségemben, és képmutatónak tartanak.

Végül is sírva kérdeztem; “ Uram, mit tettem, hogy ezt érdemlem? Milyen bűnt követtem el?”

Ezután egyik nap Isten egy Igéhez vezetett, melyben Jeremiás próféta imádkozott; “Fenyíts meg engem Uram, mértekkel, nem haragodban, hogy szét ne morzsolj engem.” (Jeremiás 10:24)

Ez alatt a szigorú megpróbáltatás alatt Jeremiás szavai voltak az én napi imáimban: “Uram, büntess engem, de kérlek ne tedd ezt haragodban!” Ha még egy haragos szót hallok, ez el fog pusztítani engem és megsemmisülök! Kérlek Uram, ne verjél engem le a porba, már így is elég mélyre süllyedtem!”

Amikor így imádkoztam az Úr mindig válaszolt; “Dávid, ha helyesbítlek azt azért teszem, mert szeretlek. Ez a megpróbáltatás nem egy bírálat következménye. Én kegyelmes, irgalmas, szerető és hosszúturő vagyok feléd. Nyugodj meg és lásd ebben az én dicsőségem! Ez a felismerés, az Ő dicsőségének megértése segített át engem bajaimon és teljes nyugalomra vezetett. Az Úr megnyerte az én csatáimat minden oldalon.

Szeretteim, ha végül is megnyilvánul előttetek Isten Dicsősége, soha többé nem kell félnetek attól, hogy Isten haragból korrigál titeket. Botját az Ő gyengéd, szerető kezében tartja. Csakis kegyelemteljes együttérzéssel fog minket fegyelmezni. Sohasem fog minket megsebesíteni vagy elvetni. Nem lágyítja ez meg a szívünket imádásra, Mózeshez hasonlóan?

Továbbá, Isten kinyilvánítja az Ő dicsőségét Krisztusban azzal a céllal, hogy azt magunkévá tegyük. Ez a mi kijelölt jogunk. Mikor Pál Apostol mondja: “ Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha törvény által lenne az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt volna meg.” (Galáciabeliek 2:21), ne semmisítsük meg az Ő ajánlatát visszautasítással.

Akik igazán imádják Istent, ígéreteit és áldásait magukévá teszik. Ezek a hívők felismerik az Isten csodálatos, Krisztusban lévő szeretetét és féltékenyen őrizve ezt a tudatot, felzaklatott lelküket gyógyítják ezzel!

“És az Izráel fiai látták Mózes orcáját, hogy sugárzik Mózes orcájának bőre; és Mózes a leplet ismét orcájára borította, mígnem bement, hogy Ővele szóljon” (II Mózes 34:35). Az ember külső magatartása, arckifejezése azt mutatja ami a szívében van. Itt Mózes arca egyszerűen az ő lelkében lévő Isteni dicsőséget tükrözte. Előzőleg Mózes negyven nap és éjjel Istennel volt, de arca nem sugárzott, ekkor Isten szent jelenlétébol tért vissza, hogy szembe álljon Izráellel az aranyborjú imádása miatt. Senki sem látta, hogy az arca sugárzott volna. Később viszont, mikor az Isteni dicsőség megnyilvánult előtte, Mózes arcát ez megváltoztatta!

Ti sütkérezhettek Isten jelenlétében, de az egy egészen más dolog, amikor az Ő dicsősége megnyilvánul bennetek. Pál mondta; “De mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az Ő kegyelme által, hogy kijelentse az Ő Fiát én bennem, hogy hirdessem Őt…”(Galáciabeliek 1:15-16)

Pál azt mondja, hogy; “Ami bennem van az több, mint valamilyen vallásos tan, amit valaki kigondolt, az több, mint egy Krisztusról szóló elméleti tudomány. Én bizonyságot nyertem arról, hogy ki is a Krisztus, vagyis az Ő kegyességéről, irgalmasságáról és szeretetéről, és ez a megnyilvánulás az alapja, a szökőkútja az én lényemnek és cselekedeteimnek, ez az én életem lényege!

Az Isten dicsőségének megnyilvánulása bennünk ugyancsak csodálatos. Mégis sokan ezt az ajándékot bűnözésre fordították. Júdás Apostol írja ezekről; “… akik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják és az egyedüli Urat, az Istent és ami Urunkat a Jézus Krisztust megtagadják.” (Júdás Apostol 4)

Pál szerint ezek az emberek bűnt követnek el, hogy “…a kegyelem annál nagyobb legyen.” Ezek lényegében azt mondják; “ Ha Isten szeretete kegyelem és bűnbocsánaton keresztül mutatkozik meg, akkor minden alkalmat megadok neki erre. Bűnt követek el, hogy szerethessen engem, hogy kiönthesse reám irgalmát. Micsoda hitvallás lesz ez egész világ előtt és én az égből szállott szeretetnek alanya leszek!”

Ilyen embereket a külső magatartásukról könnyen fel lehet ismerni. Ézsaiás beszélt ilyen Izraelitákról, akik “… az Ő dicsősége szemeit ingerlik. Arcuk tekintete tesz ellenük bizonyságot.” (Ézsaiás 3:8-9-10) Más szóval a próféta azt mondta: “Bűnöd ellened tesz bizonyságot a külső magatartásodban. Ami a szívedben van, az meg fog mutatkozni a magatartásodban!”

Ezzel ellentétben a legaljasabb bűnös is felismeri “ha Jézussal voltál.” Hogyan? Részükre különböző vagy, mint mások! Felismerik, hogy alázatos öntudattal vagy telve és teljesen “átlátszó” vagy. Nincs szemeidben titok, vagy sötétség. Semmiféle neheztelést nem mutatsz, életed olyan, mint egy nyitott könyv. A bűn azonban egy más képet mutat. Semmiféle mosoly nem képes elrejteni a bűnös belső életét, ennek a hangja olyan üres, mint a “… zengő érc vagy pengő cimbalom.”

De azok, akik magukévá tették, elsajátították az Isteni dicsőséget, ezek napról napra fognak változni és magatartásuk egyre inkább Jézust tükrözik!

Isten dicsőséges természetének csak kis részét látva, Mózes arcából és szívéből egy elhalványuló fény sugárzott. Mégis az Izraeliták felismerték a természetfeletti jelenséget. Nővére, bátyja és mások csodálattal kiáltottak fel; “Ez az ember Istennel állt szemben, a “túloldalon” volt!” Részünk most sokkal dicsőségesebb, mint Mózesé volt, mi valójában Isten dicsőségét érintjük és “kezeinkkel illettjük.” “Ami kezdettől fogva volt, amit halottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről” (I János 1:1).

János Apostol azt mondja, hogy “Isten Krisztusban kinyilvánította az Ő teljes dicsőségét. Mi láttuk az Ő dicsőségét emberi alakban, mi beszéltünk vele, és kezeinkkel illettük Őt!”

Manapság, mi nem csak ismerjük “ Isten dicsőségének teljességét”, de Ő bennünk is él. Az Ő dicsősége fénylik szívünkből; “Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” (II Korinthusbeliek 4:6)

Pál azt mondja, hogy Jézus Krisztus, aki Isten a testben, Istent az Ő teljességében teljesíti meg, és mivel tudjuk, hogy Isten jóság, szeretet, kegyelem, irgalom és hosszútűrés, biztosak lehetünk benne, hogy ez ugyancsak Krisztus igazi természete. Mivel Jézus a szívünkben él, tudjuk, hogy Isten dicsősége nem valahol a Kozmoszban kereshető. Nem! A dicsőség teljessége bennünk van, Krisztus jelenléte által! “Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Titus levele 2:11)

Ki ez a kegyesség? Ez Jézus Krisztus, aki irgalommal, jósággal és szeretettel teljes!

“Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló, világban” (Titus levele 2:12).

Pál mondja nekünk: “Ez a kegyesség, ami bennetek lakozik, ez Krisztus jóságának megnyilvánulása. És, ha ti is benne fogtok maradni, az Ő megnyilvánulása tanítani fog titeket egy szent (elválasztott) életre. Tanítani fog kegyelemre, irgalomra, gyengédségre és bocsánatadásra!”

Amint ezt a dicsőséges megnyilvánulást elfogadjuk, meg kell hogy változzunk mások felé, nem folytathatjuk életünket a régi módon. Minden meg kell hogy változzon!

Pál tisztán figyelmeztet: ”Ha az Úr megmutatta nektek, hogy mily gyengéd, kedves az Ő szeretete felétek, akkor ti is ezt az Isteni természetet mutassátok egymás felé!” “Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivetessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megbocsátva egymásnak miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek!” (Efézusbeliek 4:31-32)

Pálon keresztül Isten így szól hozzánk: “Ti láttátok az én dicsőségem és ismeritek az én természetemnek mivoltát, hogy kegyes és könyörületes vagyok, hosszútűrő és megbocsátásra kész. Azt akarom, hogy ti is ezt mutassátok egymás felé!”

Habár Mózes jól értette, hogy mi ez az Isteni Dicsőség, egy esetben nem reprezentálta ezt Isten népének. Türelmetlen lett az engedetlenségük miatt és haraggal ütött botjával a sziklára, mondván: “Ti kemény nyakú forradalmárok!”

Isten nem fogadta ezt kedvezően. Amikor az Ő dicsősége nyilvánvalóvá lett számotokra, - az Ő jósága, kedvessége, kegyessége és irgalmassága- nem fogja eltűrni, hogy ti hibásan képviseljétek Őt mások felé. Mózes nem képviselte ekkor az Isteni dicsőséget Izráel felé és ezért Mózes, aki az Ó-testamentum egyik legszelídebb Istenfélő alakja volt, nem lehetett részese Isten “teljességének”. Isten nem engedte, hogy az Ígéret földjére belépjen!

Jézus illusztrálja ezt az egyik példabeszédében, melyben egy szolgának az összes adóságát elengedte Mestere. A szolga Mestere tehát hihetetlen jóságot, kegyelmet és megbocsátást tanúsított iránta. Ez a szolga azonban alig hogy megbocsátást nyert, egy másik szolga felé fordult, aki neki volt adósa egy sokkal kisebb összeggel de nem tudta megfizetni, elkezdte ezt az embert fojtogatni, követelve az adósság megfizetését. Az, aki megbocsátást és mély szeretetet kapott nem mutatott kegyelmet mások felé.

Jézus azt mondja ebben a példabeszédben; “Ti nem képviselitek az Atya szeretetét! Ő megízleltette veletek hihetetlen dicsőségét, jóságán és bűneitek megbocsátásán keresztül, mégis mindezt tapasztalván nem vagytok jó képviselői a világban!”

Pál így foglalja ezt össze; “Légy kegyelmes mivel Ő is kegyelmes volt hozzád!” A szó “kegyelmes” itt a görög szóból ered (misericordia). A teljes jelentősége ennek a szónak az, hogy “vedd szívedre mások nyomorúságát enyhítve és nyugtatva őket.” Kegyelmesség azt jelenti, hogy magatokra veszitek egy másik személy fájdalmát!

Pontosan ezt teszi az Úr a mi irányunkban is. Hányszor vette Jézus a ti nyomorúságotokat és szenvedéseteket magára és a bocsánat megadásával megnyugtatott titeket? Hányszor beszélt hozzátok kedves szavakkal, újra és újra, ismételten eltörölve könnyeiteket, habár nem érdemeltétek ezt?

Kérdezlek akkor, hogy van az, hogy ti nem találtok kegyelmet a szívetekben az iránt, aki nyomorúságban és fájdalomban szenved? A görög szó gyökere “szivesség-kedvesség” két másik szóban van elrejtve; “üzenet “(oracle) és “gyengéd érintés”. Vagytok-e ti a reménység hirdetői keresztény felebarátotok felé a Krisztusban, tudtok-e ajánlani egy reményadó szót az Úrtól, gyengédséggel nyugalmat nyújtva? A Szentírás szerint ti vagytok a szeretet hirdetői és Jézus képviselői!

A szó “szánalom, részvét” azt jelenti, hogy légy rokonszenves mások fájdalmával, szenvedésével és légy készen segíteni. Az nem azt jelenti, hogy menj embertársadhoz, és azt mondd; “ Barátom, egyenesen az égből van egy üzenetem számodra, azért szenvedsz, mert bűn van az életedben!”

Ha ez igaz, ő ezt úgyis tudja és valószínűleg Jeremiás siralmával fog válaszolni; “Mértékkel fenyíts meg engem Uram, nem haraggal, mert különben elmorzsolsz engem! Már elég mélyre süllyedtem, ne taszíts engem mélyebbre…!”

Ha Isten dicsősége megnyilvánult számotokra, és tudjátok, hogy mit jelent az Ő szeretete, kegyelme, és bocsánata, és ez napról napra változtat titeket, akkor Jézus azt kéri tőletek, hogy vigyétek az Ő dicsőségét és sugározzátok annak fényét a körülöttetek lévő világra. Az idő megérett arra, hogy abban a szeretetben éljünk és cselekedjünk, amit az Úr szüntelenül áraszt felénk!

Dicsőség az Ő szent nevének!

Download PDF